HUBA

Huba 🥰
Elég szépen nézek ahhoz, hogy nekem is legyen végre gazdim ?
Gyógyulunk, bandázunk, jobb első láb sajnos nem javul.

BORSÓ GAZDIS!

Borsó gazdis 🥰❤️

Kicsi tündér Borsócska gazdihoz költözött végre. 🙂
Hosszan tartó pocak problémák miatt a költözésre igen csak sokat kellett várni, de Enikő és párja kitartóak voltak, hiszen már első látásra hatalmas szerelem szövődött közöttük.
Borsika felnevelése igazi csapat munka volt a gyerekeim részéről, hiszen 10 napos kora óta Ők gondozták, etették ezt a kis tündérkét. 🙂
Elmó kutyus személyében igazi társat is kapott, aki rajongó szeretettel fogadta őt. Borsika nem volt ilyen lelkes az első órákban, de mára már teljes az összhang közöttük.
Édes kicsike kincsem legyél nagyon boldog az új családodban, csalj mosolyt az arcukra minden egyes nap, úgy ahogyan a miénkre tetted csodálatos kis lényeddel!
Nagyon szeretünk téged!

SZUSZI GAZDIS!

Szuszi gazdis! 🥰

Szuszika nagyon beteg volt, mikor hozzánk került, sokáig tartott, mire teljesen egészséges macsekot sikerült belőle faragni, így végre érte is eljöhettek az álomgazdik. Ez a gyönyörű, nagyon kedves, cuki kisherceg Nórit és párját azonnal levették a lábáról, pedig nem ő volt az eredeti kiszemeltjük. Szeretjük az ilyen egymásra találásokat, mikor élőben egész máshogy alakul a dolog, mint tervezték, ezek az igazi kölcsönös szerelembe esések gazdi és cicus között.  Szuszi gyakorlatilag az első pillanattól kezdve otthon érezte magát új családjában, nem igazán volt semmi megszeppenés, érezte, hogy hazaért. Nagyon köszönjük Nóriéknak, hogy ilyen szuper gazdijai ennek a kishercegnek, sok boldogságot kívánunk Nektek! 

HISZTIS ALOM

Bemutatkozik az idei második csapat, a HISZTIS-KLÁN.

Egy elhagyott autóban sírdogáltak magányosan ezek a csöppségek, egy kedves pár karolta fel őket, és kértek számukra segítséget. A kis csapat este érkezett, akkorra már eléggé ki voltak hűlve, melegítőpárnán, betakargatva a radiátor előtt is csak reszkettek, enni sem nagyon akartak. Fecskendővel diktáltuk beléjük némi tápszert pár óránként mert nem tudtak inni cumiból, annyira fáradtak voltak. Nagyjából 1,5-2 hetesek, természetesen tiszta náthák, folyt az orruk, és tiszta csipa volt mindegyik.
Másnapra már erőre kaptak, és azóta is folyamatosan megy náluk a ramazuri. Hisztis egy banda, cumival a szájukban is képesek hangosan ordítva reklamálni a kiszolgálás lassú volta miatt.  Hiszti, Nyafi és Sipi lett a nevük. Gyönyörűségesek egyébként, és már pár nap alatt is hatalmasat nőttek, jó kis masszív, pocakos babácskák.
Ilyenkor mindig elmondjuk – már csak babonából is – hogy még azért nem dőlhetünk hátra, mert nagyon aprók, ilyenkor még bármi lehet, de megteszünk értük mindent, és nagyon bizakodóak vagyunk, erős kicsi cicák.

Ildinek és a párjának köszönjük, hogy nem hagyták őket sorsukra!

Néhány hét múlva lesznek gazdikeresők, ha már esznek önállóan, és szépen használják az almot is, akkor lehet rájuk majd jelentkezni.

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

OROSZLÁN ALOM

Oroszlán alom – avagy a szántóföldre kirakott 3 piciről új hírek.

Szerencsére elég erősnek tűnnek a picik és eddig szépen fejlődnek, ezért oroszlán neveket szántunk nekik,, reméljük szerencsét hoz nekik. A fehér kisfiú a Szimba, a lányzó a Nala, míg a tarka kisfiú a Kimba nevet kapta. Hál istennek nem oroszlán üvöltést hallatnak, bár a hangjukra nincs panasz, meglehetősen hisztis a banda, nagyon tudják mondani a magukét.  Az evéssel még vannak kisebb gondok, elég lustik és ugyan jó mennyiségeket esznek, de a cumizás nehezen megy nekik, kicsit erőltetni kell a dolgot, nem nagyon akarják megszokni azt, hogy nem a mami tudja etetni őket. Reméljük ez azért még javulni fog. Azért már szépen nődögél a pocakjuk és erősödnek is. Már bizony dorombolnak is olykor, főleg evés után, bár kicsit még inkább rádiórecsegésre hajaz a dolog, de azért próbálkoznak.  Sajnos még nem nyugodhatunk meg, az ilyen picikék nagyon érzékenyek és sajnos a mesterséges táplálás és ellátás a nyomába se érhet annak, amit a mamájuk nyújtani tudna, ebben a korban még nagyon hirtelen fel tudják adni. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk értük és reméljük, hogy mindhárman felcseperednek és gyönyörű, életerős kis oroszlánok válnak belőlük. 

Kérjük, hogy gazdinak még senki ne jelentkezzen, ők jelenleg nem gazdikeresők. “Foglalni” se tudjuk senkinek semelyik cicust, nem jelentkezési sorrend dönt a gazdisodások tekintetében. Majd ha aktuális lesz, akkor lesz mindnek külön gazdikereső posztja, akkor lehet rájuk jelentkezni/érdeklődni.

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

GOMBÓC

Gombóc gazdit keres!

Gombóc egy telepen tengette évekig az életét kóborcicaként, amikor is Szabó Györgyi felkarolta, mert kiderült, hogy milyen kedves cicus.
Gombóc egy nagyon kedves, 4-5 éves, hatalmas testű lányzó, akit első sorban egyedüli cicusnak, vagy maximum egy cicus mellé ajánlunk, mert más cicusokkal eléggé domináns, nem érzi jól magát ha sok cicával kell együtt lennie. Imád enni és napozni, az ablakban ülve nézelődni és kora ellenére elég játékos is maradt,nagyon vices, ahogy a hatalmas testével trappol például egy cipőfűző után. 🙂 Ennek ellenére éjszaka csöndben van szerencsére, nem rosszalkodik és hangoskodik. Szereti a sok simit és szeretgetést, de azt nem szereti, ha felveszik sokáig.
Szegényt megtépázta az utcalét testileg-lelkileg, ő mégis egy megacuki, emberekben bízó, kedves cicus tudott maradni. Szeretnénk neki mielőbb megtalálni egy szuper gazdit, segítsetek neki sok megosztással, hogy rátalálhasson az igazi!
Gombóc 4-5 éves, ivartalanított, parazitamentesített, chipelt, FIV-FELV negatív nőstény cicus. Oltási programja folyamatban van. Benti tartásra, szerződéssel, oltási kötelezettséggel fogadható örökbe, megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben szeretnéd családodba fogadni őt, kérlek írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet!

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

LENKE GAZDIS!


Lenke cica ősz végén került a gondozásunkba több testvérével együtt betegen. Ő volt a tesói közül talán a legfélénkebb és az egyik legbetegebb is. Sok idő volt, mire ez a különleges pofijú kislány megnyílt és elkezdett bízni az emberekben. Mikor végre megtört a jég, kiderült, hogy egy igazi cukiságbomba, aki hempereg-bukfencezik a simiért, imád az ember arcába bújni és úgy buccol akár az ember bordáiba, hogy már szinte fáj. Ez a picuri, törékeny kislány ugyan még most is meg tud ijedni a hirtelen zajoktól és hangoktól, gondoltuk is mikor eljöttek érte a gazdik, hogy na, akkor pár napig szinte színét nem látják, idő lesz mire hozzá tudnak érni, pláne mire elkezd enni végre… hát nem így lett kérem szépen, Lenke cica elég hamar otthon érezte magát az új gazdiknál, pikk-pakk feloldódott és megmutatta cuki, játékos és bújós természetét, gyakorlatilag szinte azonnal elkezdett bízni bennük. És ugye tudjuk, hogy ez szuper jel, azt jelenti, hogy „hazaértek”, jól érzik magukat a gazdikkal. Nekünk ennél nagyobb öröm nem is kell, nagyon köszönjük Orsinak és párjának, hogy beleszerettek Lenke cicába és az „elméleti” félénksége ellenére is őt választották, felkészültek, hogy sok türelem kell majd hozzá (ami végül ugye nem nagyon kellett  ). Sok boldogságot kívánunk Nekik! 

KICSIK

Reggeli meglepetés csapat

Viszonylag korán ébredtem és ahogy a reggeli kávémat ittam egy felvillanó üzenetre lettem figyelmes a telefonom képernyőjén. Csak annyit tudtam gyorsan elolvasni ” három újszülött egyetem”, egy ideje már az engedély kérésekbe érkező üzeneteket nem néztem , így hirtelen telefonon nem is tudtam hogyan varázsoljam elő gyorsan.
Egy nagyon kedves hölgy kért az üzenetben segítséget ennek a három kicsikének. Reggeli kocogás közben az egyetemi szántóföldön egy szakadt mózeskosár szerűségben talált rájuk. Valaki az éjszaka vagy hajnalban itt hagyta sorsukra őket. Alaposan átnézte a területet, sem több cicát sem az anyacicust nem találta a közelben, így más megoldás nem lévén a sapkájába rakta őket és így vitte haza a három kis szerencsétlent. Annyira picikék, hogy még a köldökcsonk sem esett le róluk.
Nagyon nehéz a helyzet, etetni is borzasztó nehéz őket.
Esélyeik megjósolhatatlanok, mindent megteszünk értük.
Holnap reggel, Alexandra szállítja be őket idimamihoz Budapestre, addig próbáljuk túlélni az éjszakát.
Folyamatosan melegítjük őket, próbáljuk etetni őket fecskendőből és cumisüvegből is, sajnos nem nagy sikerrel.
A meglepetések sora pedig itt nem ért véget.

Mi már itt várjuk a gazdijelölteket ismerkedésre ! 😊