Itt szeretnénk néhány hasznos információt összeszedni a cicatartással kapcsolatban, hogy ha most ismerkedsz ezzel a dologgal, akkor legyen némi rálátásod a fontosabb területekre.
Alapvető felszerelések
- Cica WC – létezik ebből egyszerű tálca, illetve van fedett is. Mi ez utóbbit jobban szeretjük, mert nem kaparja szét belőle annyira a cica az almot, és a szagokat sem engedi annyira szabadjára. Arra érdemes figyelni ha fedettet választunk, hogy a cica kényelmesen elférjen benne.
- Alom – Ebből létezik csomósodó, szilikátos, természetes alapú lebomló, és még ki tudja hány fajta. Mindegyiknek megvan a maga előnye, hátránya, mindenkinek más válik be. Mi a csomósodó, betonit alapú almokat kedveljük, ezt használjuk a cicáknál, de mással is meg lehet próbálkozni, ez általában nem szokott a cicának gondot okozni. (Csomósodó alomból kb. 5 kg kell, hogy egy közepes méretű alomtálcát fel tudj vele tölteni, ez nagyjából 1,5-2 hétig tart ki egy cicánál.)
- Alomlapát – Az alom fajtájától függően kell kiválasztani, hogy kisebb, vagy nagyobb lyukak legyenek rajta. Nem érdemes túl aprót választani belőle, mert tovább kell vele dolgozni. 🙂
- Szállítóbox – Ezt mindenképp be kell szerezni, csak ebben szállítható biztonságosan a cica, a mentett cicáinkat mi is kizárólag hordozóban adjuk ki. Az egyszerűtől kezdve a repülőn szállítható IATA szabványnak megfelelőig mindenféle kivitel és méret kapható. Érdemes előnyben részesíteni a fém ajtós megoldásokat, tapasztalatunk szerint azok tovább bírják. (Már ilyen is kapható 3-4.000 Ft-tól.)
- Tálkák – száraznak, konzervnek, víznek. Lehetnek kerámiából vagy műanyagból, esetleg fémből is – bár ezt nem minden cica szereti. Jó, ha olyat választunk ami nem túl magas, mert sok cica nem szereti, ha a bajusza a tányérhoz ér. Érdemes a tálak alá tenni rögtön egy tálcát is, mert így könnyebb rendben tartani az etetőtál környékét.
- Játék – érdemes beszerezni egy pár fajta játékot, van aki a tollas botot, van aki a zsinóros játékot, és van aki a labdákat, kisegereket részesíti előnyben, pár opcióval érdemes készülnünk, hogy a cicánk kedvére tegyünk.
- Fekhely – Jó ha van a cicának saját fekhelye – de persze ez nem akadályozza meg abban, hogy megpróbáljon majd a mi ágyunkban éjszakázni. Mindenkinek másfajta válik be itt is, mi azt figyeltük meg, hogy előnyben részesítik az olyan fekhelyeket, amiknek magas, puha pereme van, ebbe jól bele tudnak kuckózni, és a fejüket is pihentethetik rajta.
Hasznos felszerelések
- Cicabútor, kaparófa – Hosszútávon ebből mindenképp érdemes beszerezni egyet, mert ha nincs a cicának kaparófája, akkor jó eséllyel a székek háttámláját, a kanapét fogja erre a célra használni.
- Szőroldó paszta – különösen hosszabb szőrű cicák esetében érdekes, de rövidszőrű barátaink is hálásak lesznek érte. A lenyelt szőr távozását segíti elő, nem engedi, hogy nagyobb labdába álljon össze a belekben a szőr.
- Fésű, kefe – megint csak elsősorban a hosszabb szőrű cicák esetén nélkülözhetetlen, akik szőrminőségtől függően akár heti többszöri ápolást is igényelhetnek, viszont rövidszőrű cicáknál is megkönnyíti a vedlést egy jó furminátor fésű.
- Gyógyszerbeadó csipesz – Egy cicának tablettát beadni ha ő ezt nem akarja veszélyes üzem. Ilyenkor jól jön ez a kis szerkezet, amivel anélkül tudjuk beadni a gyógyszereket (pl. féreghajtó tabletta) hogy az állat szájába nyúlnánk. Állatpatikákban kapható.