LENKE GAZDIS!


Lenke cica ősz végén került a gondozásunkba több testvérével együtt betegen. Ő volt a tesói közül talán a legfélénkebb és az egyik legbetegebb is. Sok idő volt, mire ez a különleges pofijú kislány megnyílt és elkezdett bízni az emberekben. Mikor végre megtört a jég, kiderült, hogy egy igazi cukiságbomba, aki hempereg-bukfencezik a simiért, imád az ember arcába bújni és úgy buccol akár az ember bordáiba, hogy már szinte fáj. Ez a picuri, törékeny kislány ugyan még most is meg tud ijedni a hirtelen zajoktól és hangoktól, gondoltuk is mikor eljöttek érte a gazdik, hogy na, akkor pár napig szinte színét nem látják, idő lesz mire hozzá tudnak érni, pláne mire elkezd enni végre… hát nem így lett kérem szépen, Lenke cica elég hamar otthon érezte magát az új gazdiknál, pikk-pakk feloldódott és megmutatta cuki, játékos és bújós természetét, gyakorlatilag szinte azonnal elkezdett bízni bennük. És ugye tudjuk, hogy ez szuper jel, azt jelenti, hogy „hazaértek”, jól érzik magukat a gazdikkal. Nekünk ennél nagyobb öröm nem is kell, nagyon köszönjük Orsinak és párjának, hogy beleszerettek Lenke cicába és az „elméleti” félénksége ellenére is őt választották, felkészültek, hogy sok türelem kell majd hozzá (ami végül ugye nem nagyon kellett  ). Sok boldogságot kívánunk Nekik! 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük