FERI

FERI

Feri – az ölbecica – Veronikáéknál tűnt fel a kertben, és mivel kapott finom eledelt és egy kis kuckót is talált a kertben úgy döntött odaköltözik. Miután otthon érezte magát úgy döntött ő bizony megjelöl itt mindent, hogy tudjanak róla, amit a helyiek – nyilván – nem néztek jó szemmel “FERI” bővebben

PEDRO

OLÁ  MUCSÁCSÓK!
Pedro vagyok, a macho utcai kandúrka. Nem túl elegáns körülmények között kerültem a Bárkába, de ezt itt most nem taglalnám bővebben, mert menten idegállapotba kerülök. Tekintetemet a jövőbe vetem, és bizakodva várom azt a szerencsést, aki hátralévő életemben a kegyeimet keresheti majd,  “PEDRO” bővebben

SZŐRMI

Szőrmi cica egy gödöllői lakótelepen csövezett iszonyatosan elhanyagolt állapotban. Dús bundája csapzott volt és loncsos, de ami még rosszabb, hogy a bunda alatt gyakorlatilag zörögtek a csontjai. Egy kedves állatszerető ismerősünk fogadta be a garázsába, és kereste a gazdiját hosszasan, de miután nem járt sikerrel a segítségünket kérte a gazdásításban.  “SZŐRMI” bővebben

ZIMA

Zima cicát a legnagyobb zimankóban, vastag fagyokban tették ki egy gödöllői állatkórház elé a kis hordozójában. Ott, ahol hagyták nem volt szem előtt, a szerencséje az volt, hogy egy futár kiszúrta jövet-menet a hordozót, és bevitte a rendelőbe, így komoly baja nem lett a cicának. A rendelőben csak egy kis ketrecben volt megoldható az elhelyezése, és ott sem maradhatott sokáig, ezért kértek segítséget számára. Nálunk sincs már sehol hely, de egy kedves ideiglenes befogadónk – innen is csókolunk Zsuzsi! – vállalta, hogy pár napig biztosít neki meleg helyet, törődést, egy kis kuckót. Talán átveszi egy másik szervezet, de addig is lehet érte tolongani.
Zimácska nagyjából egy év körüli ivartalanított kandúr cica, hatalmas buckó fejjel, és formás testalkattal. Nagyon kedves, barátságos, együttműködő cica, kicsit még meg van zavarodva, nem érti mi történik vele, hogyan került a fűtött szobából egyszer csak az utcára a fagyban.
De egyet se félj Zima! Aki ilyen szépséges, tömött bársonybundás délceg kandúrka, annak egy-kettőre akad puha tenyerű, szeretgetős gazdija. Túl daliás kandúr vagy Te ahhoz, hogy parlagon heverj!  Ugye így van…?

Szóval ez a kis pepita kandúr gazdit keres. Ha épp egy ilyen gyönyörű és kedves, rózsaszín orrú cica a szíved vágya, akkor gyere el, és ismerd meg Zimát!
Ha pedig Te már nem tudsz (több) cicát befogadni, akkor segíts nekünk és a cicáknak egy megosztással.
Tudod…! Eddig is kellett a gazdi, de most aztán tényleg nagyon kell.

A Bárka cicamentés csapata

FONTOS!
A cica január 13-ig Csepelen található, ott lehet vele megismerkedni. Negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet.
Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

CIRMOGÓ

Egy kolóniából mentett, szépséges trikolor cica keresi gazdiját – újra. Szegénynek nem volt egyszerű az élete, egy egyetem mellett élte a kóbor cicák gyötrelmes életét. Kiscicáit a hidegbe, a fagyokba, az éhezésbe hozta a világra, rájuk nem vigyázott senki, csak magára számíthatott. Így volt ez akkor is, mikor a kiscicáit kutya támadta meg, és ez a hős mami felvette a kesztyűt a kutyával, és bár komoly sérüléseket szenvedett, de védte a kicsinyeit. A kicsik már gazdit találtak maguknak, Cirmogót kikezeltük a sérüléseiből és ő is gazdisodott, de a gazdi külföldre költözött, ahol az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégsem viheti a cicáját, ezért visszakerült hozzánk. Eléggé megviselte ez a váltás, úgyhogy olyan gazdit keresünk neki aki most már tényleg végérvényesen tudja vállalni, hogy Cirmogó az egész életét leélheti nála.

Cirmogónak ugyan már több mint egy éve megvolt az ivartalanító műtéte, de időről időre úgy viselkedik, mintha még mindig ivaros lenne. Nagyon ritkán ugyan, de előfordul ilyen, ezért 16-án újabb műtét elé néz, ahol eltávolítják a méhét hátha ez megoldást hoz. Ha ez sem segít rajta, akkor egy implantátum beültetésére lesz szükség. Ezek mind elég költséges beavatkozások, de szükségesek ahhoz, hogy a gazdihoz kerülési esélyeit növeljük.

Cirmogó egy szépséges, nagyjából 4-5 éves cica, aki szereti a társaságot, olyan gazdit keresünk a számára, ahol lehetőleg már van cicus, aki barátságos, és szerető társa lenne. Cirmogót nem ajánljuk kisgyermekes családba. Ennek az ivarzásos témának szeretnénk még a végére járni mi, amíg ez megnyugtatóan nem rendeződik nem adjuk gazdihoz, de persze addig is lehet vele találkozni, ismerkedni, tolongani érte hosszú, tömött sorokban.

Ha szívesen lennél ennek a gyönyörű cicalánynak a gazdija, akkor jelentkezz! És ha Te nem is tudsz (több) cicát befogadni akkor is oszd meg ezt a posztot, hogy szegény sokat szenvedett cicus minél hamarabb megtalálja az ő szerető családját. Tudod…! Eddig is kellett a gazdi, de most aztán tényleg nagyon kell.

A Bárka cicamentés csapata

FONTOS!

A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított, negatív FeLV/FIV tesztekkel rendelkezik, gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

KÁLYHÁCSKA

Kályhácska gazdit keres!:)
Fagyos cserépkályháját kanapéra cserélné.

Viszontagságos élete során sok rosszat megélt, szépséges duci hölgy szívesen dorombolna tovább a gazdi kanapéján.  Jó pár hónap kemény munkájával, sikerült egy nagyon kedves cicust varázsolni az egykor vadóc kis csavargóból.  Megérte várni, hiszen tüneményes, emberszerető igazi kanapén fetrengő kis szépség lett belőle.

Amennyiben szeretnéd a kis gömböctestű szépséget a kanapédon látni, kérlek írj nekünk üzenetet. Ha pedig Te már nem tudsz (több) cicát befogadni, akkor segíts nekünk és a cicáknak egy megosztással.
Tudod…! Eddig is kellett a gazdi, de most aztán tényleg nagyon kell.

A Bárka cicamentés csapata

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított, negatív FeLV/FIV tesztekkel rendelkezik, gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

BOGI

Bogáncsos Boglárka ( Bogi😊) szerető gazdit keres! ❤️

Bogikát sérülten találták, egy kis utca poros útján feküdt vérző szájjal eszméletlenül, valószínűleg autó ütötte el.
A rendelőben eltöltött napok után kiderült, az egyik első lába sajnos lebénult egy idegsérülés következtében. A kezelések hatására az amputáció elkerülhető volt, mára a lába sokat javult de sajnos már biztosan nem fog teljesen rendbe jönni.
Bogika már nem fiatal, valaha biztosan gazdis cicus volt. Talán egy idős néni kis kedvenc lehetett, azután egyszer csak az utcán találta magát, mint ahogyan nagyon sok társa is. Gyönyörű hosszú szőre olyan elhanyagolt volt, hogy nem maradt más választás mint teljesen megnyírni őt. Így lett ő a kis pulcsis Bogika. 🙂
Nagyon kedves teremtés, imád ölben lenni, ahogy meglát rögtön kéredzkedik is fel. Nagyon szeret enni, a finom falatokat imádja. Szerencsére Fiv/ Felv tesztje negatív lett.
Más cicusokat annyira nem kedvel, de azért csendesen lassan lassan megszokja őket.
Olyan gazdit keresünk a számára aki tolerálni tudja kis testi hibáját, csendes környezetben lakik és viszonylag sok időt tölt otthon, és persze nem bánja ha valaki az ölébe ücsörögne naphosszat. 🙂
Amennyiben szeretnél egy igazán különleges személyiségű cicát a családodba fogadni, kérlek jelentkezz az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet.
Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

MAYA

A Maya nevet kaptam itt az alapítványnál, az előző gazdim nem tudom hogyan szólított engem. Fontos biztosan nem voltam neki, hiszen elhagyott engem több társammal együtt, ivarosan, oltatlanul, a lebontott házunknál.
Én vagyok a hatodik akit kimentettek innen.
Szeretek itt lenni, van finom étel minden nap, nem éhezek már. Fedél a fejem felett, nem ázok-fázok. Nem hozok világra cica gyerekeket többet a nyomorúságra, a halálra.
Egy dolog hiányzik csak nekem nagyon: egy igazi család.
Kedves vagyok, szelíd, tesztjeim negatívok lettek, bundácskám tömött és gyönyörű, koromat csak becsülni tudták, talán 4-5 éves vagyok.

Jelentkezz gazdimnak ha tudnál szeretni engem!

FONTOS!
A cica Gödöllőn látogatható meg, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet.
Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

EMMA

Cirmos kicsi szépségünk, Emmácska egy kis sufniban látta meg a napvilágot testvérkéivel együtt, innen kerültek gondozásunkba. Kissé hosszabb szőrű az átlagosnál, picit tartózkodó természet, de egy türelmes gazdinál néhány nap alatt feloldódik. 🙂

Amennyiben szeretnél ennek a kis szépségnek csodálatos életet biztosítani, jelentkezz gazdinak!

MIRZA

Mirzácska egy álomszép cica. Egy idős házaspár cicusa volt, akik sajnos már nem tudtak megfelelően gondoskodni róla, így került a gondozásunkba. Mirza két saját kiscicája mellett segített nekünk két másik kicsike életet is megmenteni, nagyon gondoskodó, jó mami volt. Gyönyörű zöld szeme, bundácskája különleges színei és mintája teszi őt a cirmosok között is különlegessé.  Nagyon kommunikatív cica, rendkívül beszédes és nagyon igényli a törődést, az odafigyelést. Valaki életét egészen biztosan be fogja aranyozni ez a cicus.