MAFFIA

Mafi a tesójával került a gondozásunkba, elhagyatva kiabáltak egy farakás alatt. Kedves emberek találták meg őket, akik nem hagyták sorsukra a két kicsit, és kerestek számukra befogadót. Szerencsére volt épp egy gondoskodó anyacicánk, aki a szárnyai alá vette a kicsiket, és az első pár legfontosabb hetet anyatejjel táplálkozva tölthették. Így elkerülték őket a betegségek, jó kis masszív, erős cicákká cseperedtek.

MAFI egy félhosszú szőrű aprócska kandúr, aki nagyjából április elején születhetett. Gyönyörű buksija van a maine coonokra jellemző fejformával és pofadobozzal. Akkora pocakot tud rakni, hogy néha attól félek kipukkad, nagyon mókás látvány a hatalmas pocak 4 pici lábacskán. 🙂 Míg a többiek másznak és randalíroznak, addig ő a passzív pihenés híve, ha tele a bendő jön egy kis szeretgetésért, és azonnal beszunnyad. (Többnyire még kézben.)

Mafi egy igazi tejillatú főnyeremény, úgyhogy ne tétovázz sokat, jelentkezz álomgazdinak, de iziben!

Flóra gazdinál

Flórácska – talán még emlékeztek – egy családi ház kertjébe született három kicsi cica egyike volt. Szocializációja sok időt vett igénybe, ezért, Flóra maradt utoljára … (Hosszasan kellett szocializálni a cicákat mire gazdihoz költözhettek, Flóra maradt utoljára… )a fekete cicákban nem mindenki látja meg a szépséget. “Flóra gazdinál” bővebben

KRAMPUSZ

Krampusz egy 2-3 éves gyönyörűséges perzsa mix kandúr, akit iszonyatos állapotban fogtunk be Gödöllőn. A gazdái sorsára hagyták, egy lakatlan házban élt, a környékbeliek jóindulatára utaltan, ők kértek számára segítséget, mikor látták, hogy egyre nehezebben mozog és él. “KRAMPUSZ” bővebben