Pancsi Paula

Pancsi Paula

Paula cicusnak tegnap kértek segítséget a Gödöllőn épülő uszoda területéről. A segítségkérő már hetek óta gondozza, eteti ezt a kis csepp alig négy hónapos picikét. Eddig tisztázatlan körülmények között a cicus súlyosan megsérült az építkezésen az előző napokban, az első kapott képeken csupán az első láb sérülése látszott, azonban a kórházban ennél sokkal nagyobb bajra derült fény.
A sokktalanítás után, bódításban tudták csak megvizsgálni, borzasztóan félt és hatalmas fájdalmai voltak. Sajnos a fájdalom oka a hátsó lába iszonyatos sérülése volt. A térde szilánkosra törve és a lágy részek rendkívül súlyosan roncsolódtak. Az első orvosi vélemények szerint 75% az esélye, hogy ezt a lábat nem tudják megmenteni már, tegnap este azután az ortopéd orvos is megvizsgálta és az ő véleménye szerint sem menthető a lábikó. A mai nap stabilizálták az állapotát, erősítik kicsit és holnap sor kerül a műtétre. Az első lábacskája szintén zúzódott, nagyon be van dagadva, itt azonban megvan a remény a teljes gyógyulásra.
Ibolyának köszönjük szépen az életmentő fuvart a kórházba!
Kérjük szépen, gondoljatok rá szeretettel holnap és drukkoljatok neki, hogy minden rendben legyen!

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.

Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
https://www.paypal.me/barkacicamento
Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük