FEKETE MAMI

Fekete Mami gazdit keres ❤️
 
Fekete Mami az egyik legszebb ám meglehetősen félénk gazdikeresőnk. Talán pont ezért nem is talált még rá az igazi. Pedig ezek a félénk cicusok családba költözés után, hihetetlen változásokon mennek keresztül. Itt nálunk, sajnos nagyon sokan vagyunk és nagyon sok cicára nagyon kevés idő jut. Nekik pedig pont erre van a legnagyobb szükségük. Türelemre, megértésre, beszélgetésekre, sok sok közös játékra. Az utóbbi időben több ilyen cicánk is gazdihoz költözött, az ő siker történeteik is azt bizonyítják érdemes egy egy ilyen cicának is esélyt adni, hiszen a zárkózott kis lepel alatt igazi cukiságok rejtőznek, akik csak arra várnak valaki kicsalogassa ezt belőlük is a szeretetével. 🙂
Mamika lassan két éves lesz, negatív Fiv/ Felv tesztes, ivartalanított, oltott kislány. Gyönyörű fényes bundája, csodaszép kerek szemei vannak. A zsinóros játékokat nagyon kedveli, önfeledten játszik mint egy igazi bátor cica. 🙂 Ilyenkor meg is lehet őt érinteni, simogatni. 🙂
Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, kapcsolattartással, oltási kötelezettséggel.
Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!
Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:
HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005
EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005
PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! ❤
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük