MEGVAN A KIS BESTIA!

Megvan a kis bestia !

Több óra kocsik alatt bujkálás, térden csúszás, ázás fázás után, csapda ide oda cipelés, de megvan.
Gödöllő egyik ipari területén egy cica kolónia ivartalanítása során jutott a segítségkérő tudomására két kicsike szomorú sorsa. Sajnos mire kapcsolatba léptek velünk az egyik kicsit már több napja nem látták, neki az egyik szeme súlyosan sérült volt. Reménykedünk azért, előkerül ő is, de a terület átvizsgálása során nem bukkantunk a nyomára. Mindketten egy csatorna összefolyó rendszerben bujkáltak eddig, itt kerestek menedéket a rókák és a nyestek elől. Mint kiderült a telepen parkoló teherautók motorterébe felmászva melegedtek ők is, nem kizárt hogy sajnos a másik kicsike így került ismeretlen helyre.
Fluffy is egyik kocsiból a másikba mászott és esze ágában sem volt lejönni semmi finomságra. Mígnem a telefonról lejátszott cica nyávogás felkeltette a figyelmét, elindult felénk. Persze pont akkor érkeztek meg a telepre a délutáni etetők akik mit sem sejtve hiúsították meg a befogási kíséretet.
Jövő héten állatorvos, azután a karanténidő letelte után ő is gazdikeresőink népes táborába léphet. 
Reménykedünk benne a kis tesó is előkerül. 

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük