Biztosan észrevettétek, mostanában kicsit kevesebbet írunk nektek. Az az igazság fáradtak vagyunk nagyon, a hétköznapi rutin mellett ebben a helyzetben nagyon kevés lehetőség marad a feltöltődésre. Pedig erre nekünk is nagy szükségünk lenne, hogy tovább tudjuk csinálni ezt az embert próbáló feladatot. Én személy szerint nagyon szeretem a filmeket, az utóbbi évek alatt viszonylag kevés időt tudtok ennek szentelni. Kedvelem a ma oly divatos szuperhősös filmeket is hiszen kiragadnak bennünket egy kis időre a valóság világából és nem utolsó sorban a vége majdnem mindegyiknek pozitív.
Vannak azonban a mi cicás világunkban is hősök jócskán, a Ő történetük mégsem zárult még le boldog befejezéssel. Hatalmas csatákat vívnak ők is nap mint nap, mégsem kapnak egy utolsó esélyt az élettől, egy gazdit a boldog befejezéshez. Itt van például Hegyaljai Huba akit tarkón lőve, testében több lövedékkel találtak egy erdőben, teljesen magatehetetlenül, lebénulva. Minden orvos altatni akarta, még a legnevesebb specialista sem vállalta a műtétjét, ő mégis megvívta saját csatáját és itt van boldogan, igaz három lábbal.
Szatymazi Szilveszterünk az örök túlélőnk, megjárta a kóbor életet, majd túlélte egy csaló állatmentő telephelyén több mint 100 cica közzé bezárva töltött időt, tele harci sérülésekkel, komoly lelki sebbekkel érkezett hozzánk. Közel egy évet töltött a garázsunkban mire be tudtuk illeszteni a csapatunkba.
Nádas Nudlika életéért egy lyukas garast sem adtak volna az orvosok. Gazdája nemes egyszerűséggel egy nádasba dobta a kis haldokló testet. Életét egy szemfüles embernek köszönheti, aki megnézte mit ugatnak a kutyái. Megtalálásakor 1,4 kg volt a kifejlett, felnőtt cica, extrém módon elhanyagolt, csupa náthásan, elfekvő állapotban. Hazahoztuk saját felelősségre, hatalmas csata volt, nagyon sokan segítettetek neki, gyönyörűen helyrejött.
Príma Petikét három autó is elütötte, állkapcsa eltörött, heteket töltött gallérban a teljes gyógyulásig. A gallér levétele után egyszerűen megkopasztotta magát. Mára szépséges, tömött bundájú, buci fejű, gyönyörű szépség lett belőle.
Prüntyikénk egy bolt udvarán lelt segítőkre és került hozzánk a kicsinyeivel. Igazi hősként a saját testi épsége kárára nevelte, etette kicsinyeit. Mára súlya tökéletesen rendeződött, szépséges egészséges cica.
Fujka mamit nemes egyszerűséggel kirakták a házunk elé egy ládában három kicsinyével. Igazi hősként védte őket még tőlünk is, hetekbe telt közel kerülni hozzá, elnyerni kis törékeny bizalmát.
Mindenki történetében egyetlen egy epizód hiányzik csupán, a befejezés, hiszen mi csak egy kis állomás vagyunk az életükben, mindannyian szerető otthonra várnak.
Segítsetek hát nekik megírni a boldog kis befejezésüket, vigyétek hírüket, találjuk meg számukra az igazi családot, a szerető gazdit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük