Gazdis hírek!

Diego Dorcika is bejelentkezett ❤️🐣

Köszönjük szépen Petrának a híreket. 🙂

Sziasztok!

Gondoltam újfent jelentkezünk. Lejla jól van, csináltam megint jó pár alvós képet róla 😀 már kezdi utolérni a gyerek képek mennyiségét 😉

Sajnos – talán a fehérsége miatt – nem tudunk leállni a havi csöppökkel hiába benti cica, mert most még a nóziján is kijött valami, de szerencsére úgy tűnik az el is múlik az utolsó csöpptől.
De egyébként jól van, imádja ellopkodni a zoknikat. 😀 Kapott egy kisebb mászókát, de még nem merte birtokba venni, pedig már minden szintjére helyeztem jutifalatot.

Kaja kérdésben azt hittem jók vagyunk a Gourme raguval, de egyszer belefutottam, hogy később rendeltem és elfogyott. A fressnapfban pedig nem kaptam csak más típusú gourmet, meg royal canint, és nem ette meg. Semmit sem evett. Úgyhogy úgy döntöttem leszoktatom róla, és azóta csak Royal Canint kap, abból is 24 tasakonként váltogatom az ízeket, hogy ne legyen hiszti. De azért ez komoly kúra volt, egy hétig sztrájkolt a royallal a táljában mire végre hajlandó volt megenni. (addig nem kapott reggel szárazat sem, amíg nem ette meg) De aztán feladta, és most már nincs baja egyikkel sem, ugyanúgy kiabál velem este, hogy adjam már. Mondjuk nem egy hangos cica, de azért már határozottabban nyávog, mint az elején. 😊

A kanapé abszolút lefoglalva általa, és ott már hajlandó fel is borulni, és lehet pihe-puha hasat simogatni. Ezt egyszer-kétszer már a kisfiamnak is lehetett, de alapvetően nekem szokott felborulni.

Reggeli kávézás nincs anélkül, hogy az ölembe ne ugrana, és szerepjátékozni sem tudok nélküle. 😊

Cirka 4 kiló, kicsit pufi, de a doki azt mondta még nem dagi. Szóval szerintem jól van. 😊

Gazdis hírek!

Pötyike és Felhő is jelentkezett❤️
Köszönjük szépen Anett a híreket! 🥰

Sziasztok!
Szeretnénk bejelentkezni Rozival (született: Pötyi) és Bumbikával (született: Felhő)
Mindenki szuperül van. Mondjuk Bumbika nem így gondolja, mikor Rozi lesből ráveti magát. Mindennaposak a kergetőzések, mindketten mondják a magukét, Bumbika megállás nélkül tolja a mondanivalóját, bármi is legyen az: éhes vagyok, ki akarok menni az erkélyre, de leginkább ez: simogass simogass simogass még.
Bumbi, akit mikor elhoztunk 1 hónapig az ágy alól nem lehetett kicsalogatni, most minden este velünk alszik, egyiikőnktől a másikónkig gördülve, hanyattfekve, lábbal az ég felé szuszmákol. A lakás összes magaslati pontját magáévá tette már.
Rozi túlnőtte őt, egy nagyobb testű hegyi vadász született újjá benne. Felesel, ha rászóluk valamiért, és órát lehet hozzá igazítani, olyan pontos mikor hajnali 4:00-kor ráugrik az emberre, hogy akkor gyerünk humán, MOST simogassál. Majd ordítva dorombol.
Egyszóval boldogság van! Köszönjük a Bárkásoknak!!

Gazdis hírek!

Dobozos Dana gazdis ❤️❤️
Legyél nagyon boldog kis édesem! ❤️❤️
Köszönjük a képeket és a híreket a gazdinak! ❤️

Sziasztok, gondoltam küldök még néhány fotót Danáról a világ legédesebb cicájáról.
Minden móka kedvére való, mégis olyan szelíden játszik. Mindig oda telepszik ahol a többség is tanyázik. Dorombol, jön, bújik, a karomban hordozom mint egy kisbabát mert azt is élvezi. Újabban tetszik neki a víz, így fürdés közben a sarokkád peremén egyensúlyozva figyel.
Ami ritka jelenség, hogy fiatal kora és játékossága ellenére nagyon türelmesen tud várakozni, ha kell. Főnyeremény a kis dobozos!❤️Köszönjük Nektek!

Hármaska

Hármaska is bemutatkozik ❤️🥰
Gyönyörű, különleges mintázatú, cirmos kislány 🥰
(Nem gazdikereső, majd 6-8 hét múlva)

Ketteske

Ketteske ❤️
A második picike a családban ❤️
Bűbájos kis tündéri trikolór kislány . 🥰
(Nem gazdikereső, majd 6-8 hét múlva)

Egyeske

Egyeske❤️
Tegnap este érkezett kis család, egyik kis aprósága. ❤️❤️
(Nem gazdikereső, majd 6-8 hét múlva)

Gazdis hírek!

Kenny cicus is szülinapot ünnepelt! ❤️

Sziasztok!
Úgy gondolom a mai nap tökéletes a bejelentkezésre😁 Elvileg… Ma van Kenny születésnapja. Az elsőszámú. Örülünk hogy jön a jó idő. Nagyon szeret kint lenni a teraszon, egész nap elvan kint, ha úgy van. Nagyon szeretjük Őt! És úgy gondoljuk hogy ő is szeret minket 😊 ha kint is tölti az idejét, időközönként purrogva beszalad, lejelentkezik hogy minden oké, ad egy cicapuszit és szalad vissza 😊. Köszünjük nektek, hogy megmentettétek őt Nekünk🧡🖤💙