Fricike 🖤
“Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.”
(Reményik Sándor)
Ma reggelre egy kis csillag kihunyt az égen, Fricike kis rövid élete végére ért.
Itt hagyva maga után vigasztalhatatlan családját, mert Csilla és Tomi megadta neki azt ami sok sok Felv, vak cicának nem adatik meg. Egy igazi családot, egy csupa szív, csupa szertetettel teli életet. 💔
Igazságtalan az élet, igazságtalan nagyon.
Nyugodj békében kis drága tündérke.
Köszönjük a gondoskodást Zoe Wagenhoffer idimaminak és köszönjük nektek Csilla, hogy így szerettétek őt! 🖤
Részvértünk nektek.🖤
