BAJNOK CSAPAT HÍREK!

Bajnok csapat névadó hírek 🥰

Kis csapatunk gyönyörűen gyarapodik Angéla idimami gondoskodásának hála. 🙂
Idimami levele:

“Sokáig keresgéltük a nevüket, valami olyat szerettünk volna, ami utal a tulajdonságukra és arra, hogy ők a bajnokok 🥰
Fehér pofi cirmoska lány és olyan gyönyörű, minden kép jól áll neki, olyan mint egy kis szupermodell és ő árasztja a nyugalmat a többieknek, ő a legnagyobb, a nagy tesó, aki gondját viseli a picikéknek. Neki a Letti nevet szeretnem adni, a jelentése szépség, öröm, báj.
A kis feketém, kislány, ő a legpirinyóbb, olyan pici volt, de mára mar majdnem utolérte a kis középső hercegemet, ő eszik a legtöbbet és ő legmohóbb, neki a Jella nevet szeretnem adni, a jelentése isten bajnoka.
A középső, az egyetlen fiúcska, aki először elrabolta szívem a csapatból, ő dorombolt legelsőnek, az ő szemecskéi nyíltak ki először, ő ér ki a dobozból először, mikor ébresztem őket. Mindig ő a győztes mindenben, neki a Viktor nevet szeretnem adni, a jelentése győztes, bajnok. 💗 “

Ennél szebb neveket mi sem találhattunk volna! 🥰
Köszönjük szépen idimamainak ezt a szerető és féltő gondoskodást amivel körülveszi őket!
Isten hozott a Bárkás cica csapat népes táborában Letti, Jella, Viktor ! 🥰

YODA

Yoda gazdit keres 🥰

Yodácska az utolsó ki picike pasi Prüntyike kicsinyei közül.
Gyönyörű csodálkozó szemei, meseszép rajzolatú pihe puha bundácskája igazi kis különleges cicává varázsolja őt. A három testvér közül ő a leginkább ember központú, nagyon szeret kézben lenni, imádja a simogatást. 
Első oltását két hét múlva kaphatja meg, anyukája Fiv/ Felv negatív .
Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, oltási, ivartalanítási kötelezettséggel. Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.

Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

SOLO

Solo gazdit keres ! 🥰

Solo a Prüntyike babák második kicsi pasija .
Gyönyörű kékes bundája és rendkívül kedves természete, egy igazi szívtiprót rejtett el ebben az aprócska testben. 
Tudjuk, bundácskája miatt rengetegen fogtok rá jelentkezni.
Azonban az örökbefogadási feltételeken senkinek nem tudunk változtatni.
Kérjük, csak olyan jelentkezzen aki tudja vállalni ezeket!
Játékosak, kedvesek, jól szocializáltak.  Első oltását két hét múlva kaphatja meg, anyukája Fiv/ Felv negatív .
Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, oltási, ivartalanítási kötelezettséggel. Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.

Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

CSUBI

Szépséges Csubika gazdit keres !
 
Gyönyörűséges májusi születésű kandúrka, az átlagosnál kicsit hosszabb szőrű, csodálatosan kedves természet, igazi dorombolós tünemény. 😊
Más cicusokkal nagyon jól kijön, játékos, felfedező természet . 😁
Nagyon szeret az emberek közelében lenni, korának megfelelően igényli a közös játékot a testi kontaktust. 🙂
Anyukája Fiv/ Felv negatív, kétszer oltott, chipelt, rendszeresen parazitamentesített, hamarosan az ivartalanításon is átesik.
Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, oltási kötelezettséggel. Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!
Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
 
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:
HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005
EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005
PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! ❤
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

NYOMI HÍREK

Nyomika hírek

Biztosan olvastátok a kicsit furcsára sikeredett segítség kérést két Budapesti cicus részére. A megtaláló sajnos nem volt hajlandó biztonságba helyezni őket, még hozzájuk érni sem.
Anita a poszt alatt jelezte nekünk, szívesen elhozza a kicsiket a rendelőbe. Így a két kis ázott apróság egy órán belül már biztonságban is volt. Köszönjük szépen Anitának a segítséget!
Kerepes-Vet Állatgyógyászati Központban alaposan megvizsgálták őket, rengeteg kullancsot és még több fül rühöt távolítottak el a két iszonyatosan koszos és eszméletlen szagot árasztó, csont soványra fogyott, extrém módon kiszáradt kis piciről.
Kissé lázasak is voltak, erős cicanátha jelei mutatkoztak náluk, szemeik csipásak, nózijuk váladékozik és eldugult.
Egy kicsitől sikerült vért venni, szerencsére Fiv/ Felv negatív.
Kaptak minden földi jót, estig őrizték őket a rendelőben.
Ma már kicsit jobban vannak, megtisztogattuk őket, szépen esznek és nagyon nagyon kedvesek!

Hamarosan gazdikeresők lesznek ők is.

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

:(

Szív megszakad . 💔
Nyomorult, nyomorúságos kis életek .
Hogy vezethetett idáig az emberi közömbösség?
Kis híján éhen haltak . 😞

SOS

SOS átvevő szervezetet vagy ideiglenest keresünk két 10 hetes kicsinek! Fizikailag nem tudunk több cicust elhelyezni sem ellátni, csak Gödöllőn 50 cicus van a gondozásunkban, miközben az ideális létszám 20 alatt lenne. Nincs több ketrecünk sem karanténhelyünk többnek! Álljuk minden költségüket és segítünk a gazdikeresésében, de nem tudjuk elhelyezni őket sehova. Nagyon kérjük segítsetek, nem bírunk többet! Ha valaki tudna segíteni, privát üzenetben jelentkezzen a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalán!

Emberek, ha találok egy cicát legyen az kicsi, nagy, sérült vagy egészséges ne várjatok a csodára!
Te vagy a legközelebb hozzá, te tudsz a legtöbbet tenni érte!
Az a minimum, hogy beteszed egy papír dobozba, vagy egy pokróccal megfogva megpróbálod megakadályoztatni hogy kihűljön!
Az hogy felhívsz felnőtt ember létedre, hisztériázva, követelőzve nem fog segíteni.
Neked gyereked van, ( nekem is három), nyuszit tartasz ( én meg 40 cicát), vakaróznak, kullancsosak, ( igen azt csinálják), elkapsz tőlük valamit és hogy képzelem Én hogy Te majd hozzájuk érsz. Nem, Te csak egyet akarsz azonnal valaki jöjjön érte! Azonnal!
Még egy rendelőbe sem vagy hajlandó bevinni, de segítsünk mert meg fognak halni.
Te tehetsz a legtöbbet, hiszen Te ott vagy!
Mire mi odaérünk, már sok esetben késő lesz.
Nem ez a munkánk, dolgozunk mi is, családunk van, gyerekeink nekünk is.
Higgyétek el, nem olyan nehéz lehajolni, felvenni, bevinni egy rendelőbe.
Privátban adok telefonszámot , Budapest XX. kerület, ha valaki tud segíteni .
Két kis élet .

SZIMBA

Szimba gazdit keres! 

Szimba kisoroszlánunknál is elérkezett az idő, hogy keressünk neki egy szuper családot. Szimbát és tesóit egy szívtelen ember egy gödöllői szántóföldre tette ki hajnalban egy kosárban kb 3 napos korukban, a tesói sajnos nem is maradtak velünk.  Szimba az első pillanattól küzdött, ő volt a legerősebb a csapatban. Dupla annyit hízott folyamatosan, mint a standard, nagyon szépen fejlődött. Ez a kiskandúr nem csak gyönyörű, de viselkedésre is egy álomcicus. Olyan szépen evett első pillanattól kezdve, hogy sosem kellett megmosdatni és törölgetni utána, mint ahogy általánsoan ilyen kicsiknél menni szokott. Egyszer se pisilt be, amint önállóan ment a dolog, már alomba is végezte. Hihetetlen embercentrikus, nem érdekli a szaladgálás ha ott ül valaki a szobában, akkor rajta csüng folyamatosan. Nagyon játékos, emellett ha elfárad, nagyon bújós is, imád vállon aludni, amint megérzi az első simit, már fel is zúg, mint egy kistraktor. Ritka kincs ez a cicus, nagyon szerencsés lesz aki befogadja.
Szimba 7 hetes, parazitamentesített kiskandúr, hamarosan megkapja az első oltást, chipet és elkészül a Fiv-Felv tesztje. Benti tartásra, szerződéssel, ivartalanítási és oltási kötelezettséggel fogadható örökbe, megismerkedni vele Budapesten a 9. kerületben van lehetőség előre egyeztetett időpontban. Ha felkeltette Szimba az érdeklődésed kérjük, írj privát üzenetben egy bemutatkozó levelet a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalán. A gazdi kiválasztása nem a jelentkezési sorrend alapján történik, hanem a legideálisabbat igyekszünk megtalálni számára, ezért türelmet kérünk minden jelentkezőtől.

Amennyiben szeretnéd családodba fogadni őt, kérlek írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet!