DOBY

Doby gazdit keres! 🥰
 
Hétvégén vendégek jártak nálunk, jöttek megismerkedni a cica barátaimmal. Ez nem szokatlan, szinte minden hétvégén jön valakihez vendég. Jöttek egyszer régen hozzám is, nagyon kedvesek is voltak egy igazi álom család. El is cuccoltam velük egy kis idő múlva. Sajnos akkor még nem voltam ilyen kiegyensúlyozott és érdeklődő személyiség, rettegtem mindentől és bujkáltam. Az egészségem veszélyben volt. Néhány hét után vissza cuccoltam ide a bárkához, itt nagyon türelmesek velem, több mint egy éve itt vagyok. Szeretnek és hagynak a magam ütemében nyitni az emberek felé. Lassan lassan megértem végre én is, senki nem akar már többet bántani, a simi sem rossz dolog. 🙂
Pár hete nagyon megleptem őket, jöttek látogatóba és mindenki ment simit kérni, egyszer csak én is oda álltam és egy teljesen idegen bácsi kezdett simogatni engem is. Annyira jó érzés volt, azóta minden látogatónak megengedem ezt. Most hétvégén egy kedves néni és bácsi egy kis dobozzal érkezett.
Kinyitották és én hopp benne teremtem, nem féltem, nem rettegtem csak kényelmesen elhelyezkedtem. Idianyu szerint ez egy jel, hogy már én is készen állok a költözésre.
Nem tudom ez mit jelent pontosan, de ha azt mindig lesz simi, finom meleg kuckó és ízletes alutasakos, akkor ez biztosan jó dolog lehet. 🙂
Szóval, ha te egy türelmes ember vagy, és csak egy ilyen szépséges, párductestű, hófehér, egészséges kandúrkára vágysz, kérlek írj a Bárkás csajoknak egy bemutatkozó levelet. 🙂
A feltételeik a szokásosak, cicabiztos lakás, benti tartás, oltási kötelezettség, kapcsolattartás. Szerintem ezek nem extra dolgok, minden cicatársam így költözik gazdihoz. 🙂
1,5 éves, ivartalanított, oltott, chipelt kandúrka vagyok és negatív Fiv-Felv teszttel rendelkezem.
Várom a leveleket !
Doby 🙂

MORCI

Morci 🥰
 
Morcika nagyon hosszú utat járt be eddigi kicsinyke életében. Annak idején egy idős néni magára hagyott cicája szülte oda az üresen maradt házhoz. Itt kedves szomszédok kezdték el etetni őket, majd hozzánk kerültek testvéreivel együtt. Nagyon nehezen szocializálódott, rendkívül félős cicus. Az utóbbi hetekben nagyon sokat haladtunk vele is, kis bátorsága nyiladozik, kezd újra bízni az emberekben. Reggelinél már jön a többiekkel a simogatásért, igaz csak óvatosan de nyújtja a kis buksiját a simihez. 🙂
Morcika kislány, lassan már két éves, Fiv / Felv tesztje negatív, ivartalanított.
Mindenképpen olyan családot keresünk a számára ahol nagyon nagy szeretettel és végtelen türelemmel tudnák az itt elkezdet munkát folytatni vele. Megmutatva ennek a kis szépségek az emberi szeretettet és kedvességet.
Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, oltási kötelezettséggel.
Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!
 
Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:
HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005
EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005
PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! ❤
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

GRÉTI

Bemutatkozik nektek Gréti 🥰
Grétikét ( Fluffy cicusunk anyukája)
Csilla Bátorligeti
mentette a
MAVED – Magyar Macskavédő Alapítvány
segítségével a munkahelye területéről. Sajnos mivel befogadó nem jelentkezett rá, a bizalmatlan természete miatt így a visszaengedés várt volna rá, így Csillával egyeztetve hozzánk került ez a szépség.
Tesztjei negatívok, ivartalanított 3-4 év körüli kislány, szőrét szinte teljesen le kellett nyírni a rendkívüli elhanyagoltság miatt.
Egyelőre barátkozunk, a buksi simi már megy, de nagyon nehezen oldódik, látszik az utcán töltött évek alatt nagyon nagyon sok negatív tapasztalat érhette az emberekkel kapcsolatosan.
Megígértük neki, megkeressük az álom családot a számára. Természetesen benti tartással költözhet, oltási kötelezettséggel, kapcsolat tartással.
Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.
Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!
Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:
HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005
EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005
PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! ❤
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

VIOLA

Gödöllői lépcsőházból mentett, fiatal egy év körüli szépséges kis leányzó. Nagyon mély nyomokat hagyott benne a fiatal kori élete, ezért kicsit nehezen haladtunk a rehabilitációval. Már kézből elveszi a jutalom falatot, nagyon kíváncsi, érdeklődő, de megsimogatni még nem engedi magát. Lassan, de biztosan elkezdett újra bízni, még nem ölbe cica, türelemmel, sok sok szeretettel kis idővel egy tüneményes kis családtag válhat belőle.
Negatív Fiv-Felv tesztel rendelkezik, kétszer oltott, rendszeresen féreg hajtott cicus.
Nyugodt, csendes, kis gyermekmentes, türelmes családot keresünk a számára.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

VINCE

Gyönyörű Vince gazdit keres ! 😊
Lehet ezeknek a szemeknek ellent mondani?
Félénk vagyok, de hódítani akarok!
Ez a mondat mindent el is mond róla.  Szépséges, bátortalan kis öt hónapos fickó aki eddigi kóbor életében csak egy embertől kapott szeretetet, kissé bizalmatlan, de minden mozdulatában reakciójában ott van a bízni akarás, a szeretetre vágyás.

Negatív tesztekkel rendelkezik, oltási programját megkezdtük.

A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént,, gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.