DALINA

Dalina gazdit keres 🥰

Szépséges Dalina egy nagykereskedés telephelyén éldegél sok társával együtt. Kedves Bárkás gazdink Pál-Kajtár Alexandra felfigyelt rá és segítséget kért a számára. Budapesten felszabadult egy helyünk ideiglenes gazdinknál, így másnap már meg is érkezett új helyére. Láthatólag nem esett nehezére az utcai életet lecserélni egy lakás biztonságos melegére. Új helyén olyan szeretettel várták hogy szinte azonnal beilleszkedett. Igaz, az ismertséget egy fürdéssel kezdték, hiszen történt egy kis baleset a hordozóban az utazás alatt. Immár tisztán, illatosan fel is fedezte a lakás minden pontját. Jóízűen és hatalmas étvággyal falatozik, első este óta az idigazdi ágyában alszik. Hívásra lelkesen szalad és dorombol és hízeleg ezerrel.
Fiatal, alig egy éves kislány.

FONTOS!
A cicával Budapesten lehet megismerkedni, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, ivartalanított. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük