BOGYÓ

Este 8-kor jött a segítségkérés, 3 kiscicát találtak Gödöllőn a sínek között, mellettük egy nylon zacskó, talán abból másztak ki. A szemük még nincs nyitva, nagyon sírnak. A családom rezignáltan vette tudomásul, ahogy a hordozóval a kocsi felé settenkedtem – már megint.
3 taknyos orrú, aprócska babát találtam, egy papírdobozban vacogtak szegények. Az egyikük nagyon-nagyon hűvös volt már, és nagyon sírtak is, aztán a melegítőpárnán és a puha takarókon kinyúlva csendben melegítették magukat. Dőlt belőlük a homok, az egyikük szája is teljesen tele volt homokkal, jobb bele sem gondolni, hogy mi történhetett velük. Ki voltak száradva, és nem tudnak egyszerre sokat enni, ezért gyakran kapnak keveset. Szerencsére gyorsan összeszedték magukat, és óriási kajálásokat csapnak, még mindig elcsodálkozom, hogy micsoda étvágyuk van.

Ha az embernek tinédzser gyereke van, akkor egyszerű a névadás, mert neki mindig vannak ötletei. 🙂 A 3 kicsi rosszcsont tesó a Leiner Laura könyvekből megismert Fogd be Aszád! punk-rock banda tagjai után kapták a nevüket.

Bogyó a csapat legkisebb tagja, nem fogadtam volna rá komolyabb összegben, hogy megmarad, de szerencsére nagyon szép kis életerős kiscica vált belőle. Hófehér zoknijai vannak, és nagyon szép, bengálira emlékeztető aranyszínű csíkos mintázata. Gyönyörűséges kis kandúr, aki szerető gazdira vár.

Találkozni Bogyóval a betöltött 6 hetes kora után lehet, elvinni 8-10 hetesen lesz lehetőség, amikor már szépen használja az almot, és önállóan eszik.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük