HURKA

Hurkát egy roncsautóban találták, amikor elszállítottak azt az eredeti helyéről. Nem gondolták, hogy valaki él benne míg meg nem hallották az éktelen sípolást, amivel kicsi Hurka a mamáját hívta. Egy pár napos apróság volt a fülkében, alig nagyobb mint egy kisegér. Miután több kilométerre szállították a roncsot ezért nem volt esély arra, hogy az anyukája megtalálja, és elviszi, úgyhogy segítséget kértek számára.

Hurkáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nagyon jó baba, ügyesen eszik, etetések között pedig szépen alszik. Ha tele a bendő, akkor hosszasan cukiskodik még, pörög-forog az ember nyakában, édesen dagaszt, és az első perctől gőzerővel dorombol.

Egy igazi elegáns úrinő a mi Hurkánk, aki a pisilést is úgy intézi, hogy egyetlen csepp se menjen a bundájára,  aztán úgy mosakszik, mint aki a balettintézetben végzett, elegáns, és kifinomult. 🙂 Fentiek fényében nem igazán illik rá a Hurka név, gondolkoztunk a Barkára módosításban de majd a jövendő gazdi eldönti mi lesz a neve. A saját cicáink érzik, hogy szerelmes vagyok Hurkába, mert mióta nálunk van exxxxtra cukiságra kapcsoltak.  😀 Találkozni Hurkával a betöltött 6 hetes kora után lehet, elvinni 8-10 hetesen lesz lehetőség, amikor már szépen használja az almot, és önállóan eszik.

Hurkának van saját instagram oldala (a lányom szerkesztésében), itt található:
https://www.instagram.com/hurkacicus/

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

PUDING

Este 8-kor jött a segítségkérés, 3 kiscicát találtak Gödöllőn a sínek között, mellettük egy nylon zacskó, talán abból másztak ki. A szemük még nincs nyitva, nagyon sírnak. A családom rezignáltan vette tudomásul, ahogy a hordozóval a kocsi felé settenkedtem – már megint.
3 taknyos orrú, aprócska babát találtam, egy papírdobozban vacogtak szegények. Az egyikük nagyon-nagyon hűvös volt már, és nagyon sírtak is, aztán a melegítőpárnán és a puha takarókon kinyúlva csendben melegítették magukat. Dőlt belőlük a homok, az egyikük szája is teljesen tele volt homokkal, jobb bele sem gondolni, hogy mi történhetett velük. Ki voltak száradva, és nem tudnak egyszerre sokat enni, ezért gyakran kapnak keveset. Szerencsére gyorsan összeszedték magukat, és óriási kajálásokat csapnak, még mindig elcsodálkozom, hogy micsoda étvágyuk van.

Ha az embernek tinédzser gyereke van, akkor egyszerű a névadás, mert neki mindig vannak ötletei.  A 3 kicsi rosszcsont tesó a Leiner Laura könyvekből megismert Fogd be Aszád! punk-rock banda tagjai után kapták a nevüket.

Puding egy elképesztően aranyos kópé, a csapat izomembere, akinek feneketlen a bendője, óriási pocakot tud rakni. Ha jóllakott, akkor hanyatt vágja magát a kis ágyában, és olyan elképesztően aranyos,  hogy meg kell zabálni. Neki is nagyon szép kis pofija van, és szépséges hófehér zoknijai.

Találkozni Pudinggal a betöltött 6 hetes kora után lehet, elvinni 8-10 hetesen lesz lehetőség, amikor már szépen használja az almot, és önállóan eszik.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

PEPE

Este 8-kor jött a segítségkérés, 3 kiscicát találtak Gödöllőn a sínek között, mellettük egy nylon zacskó, talán abból másztak ki. A szemük még nincs nyitva, nagyon sírnak. A családom rezignáltan vette tudomásul, ahogy a hordozóval a kocsi felé settenkedtem – már megint.
3 taknyos orrú, aprócska babát találtam, egy papírdobozban vacogtak szegények. Az egyikük nagyon-nagyon hűvös volt már, és nagyon sírtak is, aztán a melegítőpárnán és a puha takarókon kinyúlva csendben melegítették magukat. Dőlt belőlük a homok, az egyikük szája is teljesen tele volt homokkal, jobb bele sem gondolni, hogy mi történhetett velük. Ki voltak száradva, és nem tudnak egyszerre sokat enni, ezért gyakran kapnak keveset. Szerencsére gyorsan összeszedték magukat, és óriási kajálásokat csapnak, még mindig elcsodálkozom, hogy micsoda étvágyuk van.

Ha az embernek tinédzser gyereke van, akkor egyszerű a névadás, mert neki mindig vannak ötletei. 🙂 A 3 kicsi rosszcsont tesó a Leiner Laura könyvekből megismert Fogd be Aszád! punk-rock banda tagjai után kapták a nevüket.

Pepe lehet az énekes az együttesben mert meglehetősen nagy a hangja, ha nem ő a soros az etetésben, akkor hosszasan méltatlankodik. Nagyon szép kis pofija van, és szépséges hófehér zoknijai.

Találkozni Pepével a betöltött 6 hetes kora után lehet, elvinni 8-10 hetesen lesz lehetőség, amikor már szépen használja az almot, és önállóan eszik.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

BOGYÓ

Este 8-kor jött a segítségkérés, 3 kiscicát találtak Gödöllőn a sínek között, mellettük egy nylon zacskó, talán abból másztak ki. A szemük még nincs nyitva, nagyon sírnak. A családom rezignáltan vette tudomásul, ahogy a hordozóval a kocsi felé settenkedtem – már megint.
3 taknyos orrú, aprócska babát találtam, egy papírdobozban vacogtak szegények. Az egyikük nagyon-nagyon hűvös volt már, és nagyon sírtak is, aztán a melegítőpárnán és a puha takarókon kinyúlva csendben melegítették magukat. Dőlt belőlük a homok, az egyikük szája is teljesen tele volt homokkal, jobb bele sem gondolni, hogy mi történhetett velük. Ki voltak száradva, és nem tudnak egyszerre sokat enni, ezért gyakran kapnak keveset. Szerencsére gyorsan összeszedték magukat, és óriási kajálásokat csapnak, még mindig elcsodálkozom, hogy micsoda étvágyuk van.

Ha az embernek tinédzser gyereke van, akkor egyszerű a névadás, mert neki mindig vannak ötletei. 🙂 A 3 kicsi rosszcsont tesó a Leiner Laura könyvekből megismert Fogd be Aszád! punk-rock banda tagjai után kapták a nevüket.

Bogyó a csapat legkisebb tagja, nem fogadtam volna rá komolyabb összegben, hogy megmarad, de szerencsére nagyon szép kis életerős kiscica vált belőle. Hófehér zoknijai vannak, és nagyon szép, bengálira emlékeztető aranyszínű csíkos mintázata. Gyönyörűséges kis kandúr, aki szerető gazdira vár.

Találkozni Bogyóval a betöltött 6 hetes kora után lehet, elvinni 8-10 hetesen lesz lehetőség, amikor már szépen használja az almot, és önállóan eszik.