KENNY

Kenny gazdit keres!

Kennyre nem tudtunk nemet mondani, ugyanis egyikünk munkahelyéről szóltak vasárnap, hogy besétált a parkolóba Pünkösd vasárnap. Kenny csak mondta-mondta, követte a portást, szóval nem is tágított, ő bizony akarta, hogy megmentse valaki. Ebből következik, hogy Kenny egy megacuki cicus, nagyon szelíd, ember centrikus, imád játszani, nagyon aktív. Mellkasán és a pocakján is van egy-egy fehér, cuki foltocska. Kenny 10 hetes, Fiv-Felv negatív, parazitamentesített, chipelt kiskandúr, első nagykombi oltását megkapta. Természetesen benti tartásra fogadható örökbe, szerződéssel, oltási, ivartalanítási kötelezettséggel. Örökbefogadásnál kérjük a teszt, oltás, kis könyv, chipezés költségeinek részbeni, vagy teljes átvállalását az örökbefogadótól, hiszen támogatásaitok nélkül mi sem tudunk újabb és újabb cicákat menteni.
Megismerkedni vele Budapesten a 9. kerületben van lehetőség, előre egyeztetett időpontban.

Amennyiben szeretnéd családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet privát üzenetben a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára!

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:

HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005

EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com

https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! 
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

BAGIRA

Bagira köszöni szépen szépen gyógyul és hamarosan átesik a következő műtéten is.  Jó természetű cicuska aki imád enni és hatalmas termetével ellentétben egy kis tündérke. Nagyon szeret az emberek közelében lenni, játékos, gyerekeket szerető, igazi családba való szépség!
Ivartalanított, negatív tesztes, két három év körüli kisfiú.

Bagira hamarosan örökbe fogadható lesz, megismerkedni vele Gödöllőn van lehetőség. Műtétje után már szeretne új otthonában lábadozni, gyógyulni. 

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

 

Heléna

Gyönyörűséges csokoládé színű csoda cicalány, akinek egyetlen hibája meglehetősen megtépázott bizalma csupán. Heli egy idős bácsi üldözött kolóniájából lett kiemelve, kicsike pár napos csemetéivel. Picurkái már mind gazdihoz kerültek azonban ő még mindig vár az igazira.
Eredeti élőhelyén sajnos nagyon sok atrocitás érte, rendszeresen bántalmazták, ezért meglehetősen lassan sikerült a bizalmába férkőzni. Agresszíven soha nem lépett fel senkivel szemben, de ha sarokba van szorítva és nem lát nyitott utat a kitérésre, még most is megrémül, összehúzza magát icicke -picikére.
Olyan türelmes gazdit keresünk számára aki türelemmel, szeretettel be tudja fejezni az elkezdett munkát. Helike csodaszép cicus és nem reménytelen eset, de kis lelke örökre őrizni fogja az átélt borzalmakat, ezért nagyon sok szeretetre van szüksége.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

TOBOZ

Kicsi Toboz születését valamikor január elejére tesszük, őt egy kedves Hölgy menekítette le egy fáról, ahol kétségbeesve sírt. A Turul Állatkórházba vitték be, onnan kértek segítséget számára. Találó nevét is a kórházban kapta, mivel tobozok közül mentették a fáról, és mert annyira picurka.

Egészséges életrevaló lányka, aki érintésre dorombol, és mosdat tokától bokáig. Kapott külső-belső élősködőkre kezelést, megtömte a pocakot, bevackolta magát a mini ágyába, és azóta boldogan durmol, nagyon el volt fáradva. Mindig kérdezik tőlünk, hogy szobatiszták-e a cicáink. Hát annyira szobatiszták, hogy ez a 6 hetes töpörtyű alig várta, hogy almot lásson, amikor betettem a ketrecébe egyenesen az almos ládához szaladt, és megkönnyebbülten pisilt egyet, egészen addig tartogatta. <3

Tobozka (barátainak és üzletfeleinek csak Tobi) gazdit keres. Általában nem adunk ilyen picurkát gazdihoz, de ő egy kész csomag, szobatiszta, eszik-iszik önállóan, gazdinál jobb dolga lesz, nagyobb figyelem jut neki mint nálunk sok cica között. Aki szeretne babázni, és tudja vállalni, hogy az elkövetkező 1-2 hónapban még nagyobb figyelmet fordít Tobozkának, az jelentkezzen gazdijelöltnek!

Érdekesség, hogy Toboz mamája a doktornő szerint valószínűleg benti cica volt, mert a kóbor cicák kint érzik, hogy nincs itt az ideje az ivarzásnak, még nincs itt a jó idő. Az ivaros benti cicák azok, akiket megcsalnak az érzékeik, mert állandó a hőmérséklet, a fény is, úgyhogy valószínűleg egy nem várt szaporulat eredménye Toboz, akit ilyen elegáns módon kitettek, hogy 6 hetesen boldoguljon a világban ahogy tud.

Toboz szerencsés csillagzat alatt született, megmentették a fáról, kapott orvosi ellátást, becuccolt hozzánk ahol jut neki koszt és kvártély is, és biztosak vagyunk benne, hogy a szerencse a gazdikeresésben sem hagyja el, és érte jön a szuper gazdi.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

PEDRÓ

Anya egy jó képet akart rólam készíteni, amin látszik a szépségem, gyönyörű szemeim, ami végre meghozza nekem is az igazi családom. Itt vagyok már egy jó ideje, sokan jönnek látogatóba hétről hétre. Hozzam sajnos nagyon titkán és rendre el is pártolnak tőlem. Hiszen én nem tudom néhány perc alatt a legelőnyösebb formámat mutatni. Igen, lehet megmoroglak amikor először hozzámérsz, de ha szánnál rám néhány percnél többet, megmutatnám én is tudok cuki lenni. Tudok dorombolni, a buksimat a tenyeredbe nyomni, a lábadhoz simulni, melletted pihenni. De ehhez nekem több idő kell mint néhány perc. Ennél szebben már nem tudok nézni, hogy meg kérjelek, adj nekem időt arra, hogy megismerj.
Pedró ❤️

BORIBON

Boribon gazdit szeretne!

Boribon néhány hónapja visszakerült az alapítvány gondozásába gazdája komoly egészségügyi gondjai miatt. Sajnos azóta egy érdeklődő sem volt rá, pedig egy gyönyörű cicalány. Igen, tudjuk a fekete cicáknak mindig sokkal nehezebb gazdit találni, de ő egy igazi kis tünemény. Rosszat mondani, írni nem is lehet róla.  Bori egy 2 éves gyönyörű, puha fekete cicalány. Imád ágyban aludni és az emberre feküdni, na meg macskához méltóan a hasát is nagyon szereti. 
A legkedveltebb időtöltése, hogy reggel a még meleg takaró alá bebújik és egész nap ott szundikál.  Ezért ha nem találjuk őt a lakásban, a takaró alatt biztosan megleljük.
Fiv/Felv negatív, ivartalanított, oltott cicalány. Ha szeretnél egy bújós, nyugodt, hatalmas szemű szeretetgombócot, akinek mellesleg a privát ágymelegítője is lehetsz, írj nekünk egy privát üzenetet!

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént,, gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

MÁTYÁS

Mátyást 3 testvérével együtt találtuk, egy régóta a látóterünkben lévő bántalmazott cica kölykei. A Mama korábbi almait mind elhordta a nyest, hiába próbáltuk csapdázni, nem jártunk sikerrel, de most szerencsénkre olyan éhes volt a szülés után, hogy sikerült megfognunk.

Mátyást fiatalabb korában csak az “ordító Mátyás” jelzővel illettük, mert az összes kép ami róla készült úgy örökítette meg, hogy közben kiabált. 🙂 Aztán ezt a tulajdonságát kinőtte, és egy végtelenül kiegyensúlyozott, bűbájos kis sármőr lett belőle. Kedves, ember centrikus cica, aki korának megfelelő élénk természettel rendelkezik.

FONTOS!
A cica Gödöllőn található, külső-belső parazitamentesítése megtörtént, negatív FeLV/FIV teszttel rendelkezik. Gazdihoz kizárólag csak benti tartásra, örökbefogadási szerződéssel, oltási- és ivartalanítási kötelezettséggel költözhet. Gazdinak jelentkezni az oldal “Örökbefogadás menete” menüpontjában lehet, kérünk olvasd át az ott leírtakat, és add meg az adataidat, hogy felvehessük veled a kapcsolatot.

FELHŐ

Felhő

Egy állatorvosi rendelőből kerestek meg minket Felhőcske miatt, a gazdái vitték be altatásra, mert eltörte a lábát, és nem akartak vele “kínlódni”. Szerintük Felhő egy antiszociális, morcos cica, aki most még a lábát is eltörte, úgyhogy halnia kell. “FELHŐ” bővebben

PEDRO

OLÁ  MUCSÁCSÓK!
Pedro vagyok, a macho utcai kandúrka. Nem túl elegáns körülmények között kerültem a Bárkába, de ezt itt most nem taglalnám bővebben, mert menten idegállapotba kerülök. Tekintetemet a jövőbe vetem, és bizakodva várom azt a szerencsést, aki hátralévő életemben a kegyeimet keresheti majd,  “PEDRO” bővebben

SZŐRMI

Szőrmi cica egy gödöllői lakótelepen csövezett iszonyatosan elhanyagolt állapotban. Dús bundája csapzott volt és loncsos, de ami még rosszabb, hogy a bunda alatt gyakorlatilag zörögtek a csontjai. Egy kedves állatszerető ismerősünk fogadta be a garázsába, és kereste a gazdiját hosszasan, de miután nem járt sikerrel a segítségünket kérte a gazdásításban.  “SZŐRMI” bővebben