NYAFI

Hisztis Nyafi gazdit keres!

Nyafi a legkisebb és egyben a legédesebb tagja a HISZTIS klánnak. Ennek az édes 7 hét körüli cirmos kislánynak, állandóan borzas a frizurája. Talán azt lehetne mondani, hogy ő a két testvér keveréke, tudja, hogy mit szeretne és mikor, és ennek hangot is, de imádja ha az ember simogatja, természetes az ilyen irányú igényeinek is hangot ad. 

Szeretnénk Nyafinak egy szerető, felelős gazdit találni! Kizárólag benti tartásra, ivartalanítási, oltási kötelezettséggel költözhet új otthonába. Gödöllőn lehet vele megismerkedni. Nyafi még csak 6 hetes, így a FIV/FELV teszt nem elvégezhető, illetve az első oltását sem tudja megkapni. Egyedüli cicának, vagy a teszt és az oltások elkészültéig a másik a cicától/cicáktól elkülönítve költözhet.
Tudjuk, hogy a kiscicák nagyon édesek, de nem szabad elfelejteni, hogy hamar felnőnek! Egy állat tartása felelősséggel jár, így kérjük olyanok jelentkezzenek gazdinak, akik átgondolták és eltudják fogadni az örökbefogadás feltételeit, illetve a 18. életévüket betöltötték!
Amennyiben szeretnéd ezt a tündérkét családodba fogadni, kérjük írj nekünk egy rövid bemutatkozó levelet ide a Bárka Cicamentő Alapítvány oldalára. 

A megosztásokat köszönjük! 

Amennyiben támogatni szeretnéd a munkánkat az alábbi számlaszámra tudsz utalni.
Bárka Cicamentő Alapítvány
CIB BANK:
HUF számla:
IBAN HU32 10700196 70986895 51100005
EUR számla:
IBAN HU87 10700196 70986895 50000005

PayPal: mentettcicaakedvencfajtam@gmail.com
https://www.paypal.me/barkacicamento

Nincs kis összeg, nagyon hálásak vagyunk minden forint támogatásért! ❤️
Amennyiben tárgyi adományt juttatnál el részünkre, kérjük privát üzenetben vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük